Carly Wijs: Mi és ők

Carly Wijs: Mi és ők - jegyek
Carly Wijs: Mi és ők – jegyek

Veszprém, Latinovits-Bujtor Játékszín
2020. január 4.

Egy kétszereplős kamaradrámát láttunk, melyben a 2004. szeptemberi beszláni túszdráma a kerettörténet. Az eseményeket két túlélő gyermek szemével láttatja a szerző.

Az előadás rendhagyó módon indult, tulajdonképpen azt sem tudtam, hogy már megkezdődött. 🙂 A kamaraterem előterében várakoztunk, amikor megjelent köztünk Vilmányi Benett, felállt egy székre, és egy felspannolt, izgatott kisgyerekként invitált minket a teljesen átrendezett kamaraterembe.

A klasszikus színpad- nézőtér elrendezés helyett a középen kialakított játékteret két oldalról szegélyezte a nézőtér. A Fiú még az előtérben állva figyelmeztetett bennünket, hogy a széksorok előtt díszletként neon armatúrák vannak lerakva a földre, abba lehetőleg senki se rúgjon bele. Ezt kérést a kedves közönség kb. 90 %-ban teljesítette.

A Fiú és a Lány (László Lili) egymás szavába vágva, izgatottan, mintegy iskolai előadásként vázolta fel nekünk az alaphelyzetet: A padlóra ragasztott, a szobafestéshez használt maszkolószalag csíkok jelezték az iskola alaprajzát, a gyerekek elmondták a résztvevők számát, összetételét, az iskolai évnyitó lefolyását. Minden egy banális iskolai évnyitóról szóló élménybeszámolóra hajazott tízéves gyerekek előadásában.

Aztán hanggránát puskaropogást idézve jelképezte a túszdráma kezdetét. A gyerekek még ekkor sem fogták fel a helyzetüket, szinte játékosan licitáltak egymásra, hogy a traktoros apuka vagy a hentes apuka sietett-e hősiesebben a megmentésükre. Az akció elején rögtön kivégzett férfiakat kis játékbábuk jelképezték, melyeket a Fiú az „ablakból” úgy dobált le, amikor mint bármely más gyermek játszik háborúsdit a játék katonáival.

Szívszorító volt, ahogy gyermeki naivsággal sorolták a túszok egyre fogyatkozó számát, és a javították a falra írt számot. Mintha nem is értenék a halál jelentőségét. Látványos módon ábrázolták vörös fonállal és fekete lufikkal a bedrótozott és elaknásított tornatermet, ahová a túszokat zárták.

Ekkor már a gyermekek kezdeti jókedve átfordult totális értetlenségbe. Mit keresek ők a felnőttek háborújában? Mi akarnak tőlük ezek az emberek? A végkifejlet: a vér, a sebesülés, az értelmetlen halál nem adhat feloldozást darab végére. Itt nincsenek hősök, csak a gonoszság és a gyermeki ártatlanság egymás mellett, Ezek annyira más pályán mozognak, hogy valódi konfliktus sem bontakozhat ki közöttük, senki sem érti a másikat. Csak a vér folyik, Számolatlanul. Értelmetlenül.

Vegyes érzelmekkel álltam fel a székemből az előadás végén. Szakmai véleményt nem mernék formálni, csak egy néző vagyok, de a színészi játék magával ragadott, a látvány nagyon rendben volt, bár az erkölcsi tanulság, „a terrorizmus rossz dolog” nagyon triviálisnak, a téma komolyságához képest kidolgozatlannak tűnik. A gyermekek szenvedése mindig megrendítő, annak feleslegessége vérlázító számomra, és csak a kérdés dörömböl tegnap óta az agyamban: Miért, miért, miért?

Carly Wijs: Mi és ők
Szereplők:
Lány: László Lili
Fiú: Vilmányi Benett

Rendező: Fehér Balázs Benő

 

Megjegyzés hozzáfűzése

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .